Skip to content Skip to footer
A 2020-ban Novák Katalin kezdeményezésére elindult Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram (STIPI) azon fiatal magyar tehetségeknek szól, akik képességeik, tudásuk alapján a világ legrangosabb egyetemein is megállnák a helyüket. Ezekre készülnek felvételizni vagy akár már ezeken is tanulnak. Mivel az ifjú magyar tehetségek felkarolása, gondozása egyike azon öt területnek, amelyekkel Magyarország köztársasági elnöke kiemelten kíván foglalkozni, a STIPI 2023-tól elnöki programként folytatja útját. Az ösztöndíjprogramnak köszönhetően jelenleg 68 stipis diák tanul valamelyik rangos külföldi egyetemen.

B KOMPONENS

A „B komponensre” a tehetséges fiatalok akkor jelentkezhetnek, ha – akár az „A komponens” segítségével, akár anélkül – felvételt is nyertek az általuk kiválasztott intézménybe. Az ösztöndíj nyerteseinek, többek között, egy évi tandíját, lakhatási és megélhetési költségeit fedezi az ösztöndíj. Az értékelési eljárás első körben a benyújtott pályázatok tartalmi értékelése alapján, második – immáron szűkebb – körben egy szakmai kiválasztótábor kereteiben történik. A végső döntést a pályázat és a szakmai kiválasztótábor közös eredményeként a háromfős Bíráló Bizottság hozza meg. 2023-ban 150 friss jelentkezőből 49-en vehettek részt a STIPI tehetségtáborban, akik közül végül 24-en kaptak ösztöndíjat. A táborban csoportokba osztva dolgoznak a fiatalok, a csoportok háromnapos munkáját pedig két-két hozzájuk beosztott önkéntes instruktor támogatja. A korábbi években – mások mellett – instruktori szerepet vállalt: Balázs János zongoraművész, Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester, Dávid Kornél kosárlabdázó, Máté Bence természetfotós, Miklósa Erika operaénekes, Szilágyi Áron kardvívó, Wolf Katalin énekesnő és Novák Katalin fővédnök is. 

C KOMPONENS

A „C komponensnek” köszönhetően – sikeres tanulmányi eredmény esetén –, újabb tanévre is pályázhatnak a már „B komponenst” elnyert ösztöndíjasok, így a program révén a kiemelkedő tehetségeknek a tanulmányaik végéig csak a tanulásra kell koncentrálniuk.